Van e létjogosultsága a fajtiszta macska tenyészeteknek? Ez most az egyik legaktuálisabb kérdés a fórumokon. Én azt látom, hogy az emberek ijesztően nagy százaléka nem csupán megkérdőjelezi a tenyésztők alapvető jogát a létezésre, hanem egyenesen (most idézek) “a rossz szinonimájaként” “állatkínzóként”, “állatok kizsákmányolójaként”, vagy “munkakerülő emberi hulladékként” tekintenek ránk. Ezeket a kifejezéseket én a saját szememmel olvastam, sajnos túl gyakran. Olyan emberek is vélekednek hasonlóképpen akiknek van valamilyen mértékű rálátásuk, hogy mit jelent az hogy macskatenyészet, vagy esetleg van/volt fajtatiszta macskája. Én sokáig nem is voltam tisztában ezzel a jelenséggel, hogy vannak emberek akik ennyire elítélik a macska tenyésztést. Többségüknek az az elképzelésük, hogy a cicákat kint tartjuk az udvaron valamilyen ketreccel elkerítve a külvilágtól vagy jobb esetben egy kis szerszámos házikóban, garázsban vagy egyéb méltatlan helyen, kapnak enni inni, elvesszük tőlük a babáikat, aztán bezsebeljük értük a jó kis pénzecskét. Tudom, hogy vannak ilyen emberek akik ezt gondolják, mert láttam ilyeneket leírva. Sokak azt feltételezik, hogy szünet nélkül szülnek a cica mamák és hogy ez mennyire kimerítő lehet nekik azon túl, hogy ez kimeríti az állatkínzás fogalmát. Sokáig tudnám sorolni az ehhez hasonló szélsőséges elképzeléseket, de minden esetben az a gondolat magja, hogy az ember haszonszerzés céljából kihasználja a szegény ártatlan állatokat. Vannak például olyan Facebook csoportok, vagy fórumok az interneten, ahonnan szabályosan ki vannak tiltva a tenyésztők és nemhogy posztolnunk, belépnünk sem szabad az adott csoportba/fórumba.

Nyilván mint mindennek, ennek is van valamilyen alapja, hogy ez a vélekedés kialakult és ennyire elterjedt. És itt meg is ragadnám gyorsan az alkalmat, hogy ebben a cikkben most nem a szaporítók kontra tenyésztők lesz a téma. Én most kifejezetten magáról a “tenyésztők démonizálásáról” mint jelenségről szeretnék írni. Arról az érzésről és indulatról ami egy ilyen emberben dolgozik. Mert azt gondolom, hogy így csak egy olyan ember tud beszélni, akiben hatalmas gyűlölet van azok iránt akik szerinte “kizsákmányolják” és “kínozzák” az állatokat.

Kezdeném rögtön az egyik legalapvetöbb gondolatommal, hogy aki erre az útra lép és úgy határoz, hogy állatokkal szeretne foglalkozni, az az ember nyilvánvalóan szereti az állatokat, vagy minimum tetszik neki ez a lehetőség. Közel érzi magához ezt. Legalábbis szerintem ez így logikus. Mert aki nem szereti az állatokat, annak eszébe sem jutna tenyésztéssel foglalkozni. Gyakran hallani olyan rémtörténeteket, hogy kertbe dobálnak be mérget, hogy megegye a kutya vagy a macska, vagy hogy heccből galambokat öldösnek le az utcán, vagy kóbor állatokat kínoznak meg, nem kívánt házi szaporulatot dobnak ki a kukába (jobb esetben élve). Ezek az emberek soha nem fognak még pénz reményében sem tenyésztésbe fogni, mert alapvetően nem szeretik az állatokat. Úgyhogy szerintem abban megegyezhetünk, hogy ha más jót nem is, de azt megelőlegezhetjük minden tenyésztőnek, hogy szeretik az állatokat.

Arról az emberről pedig aki szereti az állatokat, (az én logikám szerint) elég sok dolgot lehet feltételezni. Például, hogy jószívű és a jó szándék vezérli. Gondoljuk csak végig! Juliska szereti az állatokat, úgy dönt macskatenyésztővé szeretne válni és úgy kezd bele ebbe, hogy hazarugdos néhány macskát, direkt kiválasztja nekik a legrosszabb tápokat, a legsötétebb helyen tartja őket és lehetőség szerint soha rájuk sem néz? Ez így életszerű? Persze hogy nem. A tenyésztö hatalmas lelkesedéssel megy el megvásárolni mindent amire a cicának szüksége lehet, teli szívvel repked a polcok között miközben elképzeli, milyen boldogan fogja birtokba venni a cicája azt a csodaszép meleg fekvőt, mekkorákat fog ugrabugrálni azzal a szép játékkal amit a tenyésztö hosszas válogatás után választ ki a cicája számára, alig várja már hogy leendő élete szerelme megkóstolja azt a hiper szuper finom aszpikos eledelt ami szerinte a legeslegjobb a világon, hogy aztán remegő gyomorral induljon el az újdonsült cicájáért, hogy hazavigye magával az olyan hosszasan és gondosan berendezett cica menyországába. A tenyésztö így gondolkodik. A jót kívánja támogatni, szépet szeretne létrehozni és a szeretet vezérli. Tehát ezek alapján megtudtunk még egy dolgot a tenyésztőkről. Jó szándékúak.

Mivel az élet nem csak habos babos rózsaszín torta, hanem vannak kihívásokkal teli lejtmenetei is, a tenyésztö elöbb-utóbb szembesül számára oly kedves tevékenység első problémáival is. Mondjuk megbetegszik az egyik szeretett cicája és állatorvoshoz kell vinnie. Aztán másnap újra. És újra. És újra. Egy idö után világossá válik Juliskánk számára, hogy még mielőtt bármi anyagi haszna lett volna az új munkájából, máris annyi pénzt költött el erre az egészre, hogy tudja, évekbe fog telni, mire azt vissza termeli magának. De mivel korábban már megállapítottuk, hogy Juliska jó szándékú és nagyon szereti a cicáját, így félelmét maga mögé utasítja és végigsegíti szeretett cicáját minden bajon, betegségen, állva minden költségét ennek, nem sajnálja az idejét, kitartóan küzd azért, hogy újra minden rendben legyen és szerelmes cicája újra egészséges lehessen. Mindez a kitartás és lemondás bemutatja nekünk a tenyésztők két új jellemvonását is, amik nélkül mindez nem így történt volna. A tenyésztö lojális és hűséges a cicáihoz. Ha kell lemond saját idejéről és szükségleteiről, hogy az általa létrehozott kis világ semmiben ne szenvedjen hiányt, mindegy mennyi időbe, energiába és pénzbe kerül mindez.

Még bele sem mentem a témába, de azt már tisztán lehet látni mindebből, hogy a tenyésztö nem kínozza az állatait és nem is használja ki őket. Ö az állatokért van, még ha a maga egyéni módján is, de semmiféleképpen sem az állatai vannak öérte.

Az az elgondolás, hogy a tenyésztö állatkínzó lenne vagy hogy kizsákmányolja az állatait, nem csak téves, de nagyon káros is, főleg ha ezt hangoztatja is az illető. Aki ilyet mond egy tenyésztőről az az ember semmit nem tud erről a világról. Semmilyen fogalma nem lehet egy tenyészet miben létéről, működéséről. Márpedig rálátás nélkül ilyen káros véleményt formálni akármiről is legyen szó, hatalmas butaságra és rosszindulatra vall.

“Ne pénzért vásárolj cicát, fogadj inkább örökbe egyet a menhelyről.”

Milliószor szembesülök ezzel, hogy egyesek szemében a két lehetőség egymással szembeállítható vagy egymást kizáró opció. Sosem fogom megérteni, hogy hol, melyik ponton válik az egyik jóvá a másik pedig rosszá. Vagy azt, hogy milyen logika alapján zárja ki az egyik a másikat. A gazdijaimnak a fele már meglévő mentett cicusok vagy kutyusok mellé vásárol egy fajtatiszta cicát tőlem. Hogy távolabb ne menjek az emlékeimben, korábban aktívan mentettem jómagam is az utcáról a cicákat, miközben már a tenyészetemet is vittem. Pont azért, mert szeretem az állatokat, főleg a cicákat, soha nem jelentett akadályt a tenyésztés abban, hogy a szükséget szenvedő utcai cicákat hazavigyem, leápolgassam, nevelgessem és idövel felelős gazdit keressek nekik. De nekem is van a mai napig, egy általam a halál torkából kihúzott, ma már boldog fekete-fehér cicám, akit végül sosem tudtam elengedni. Itt él a bengáliakkal, probléma nélkül, boldogan.

Még ma is ha úgy adódik, részt veszek bengáli fajtamentésben. Van olyan gazdim, akivel együtt működve mentettünk már szintén a halál mezsgyéjéről bengálit.

Rengeteg gazdim vagy tenyésztö ismerősöm támogat menhelyeket anyagilag is és legtöbbünk menhelyeknek írunk először ha egy cica felszerelésre már nincsen szükségünk. Volt hogy 25 kg.-nyi szarvashúst adományoztam kutya menhelynek és ha cicáról van szó igyekszem segíteni mindig.

A tenyésztés és a mentés nem zárhatják ki egymást. Sőt! Éppen ellenkezőleg. Pontosan itt mutatkozik meg az, hogy ha egy ember szereti az állatokat, akkor nem tesz különbséget fajtiszta és házcica között. Az az elgondolás, hogy ha valaki fajtatiszta cicára vágyik, vagy esetleg már van is neki egy vagy több, akkor soha nem fog menhelyről cicát örökbefogadni, teljességgel alaptalan és téves. Alig ismerek olyan gazdimat, ahol ne lenne leglalább egy mentett cica vagy kutya vagy más egyéb mentett állat a tőlem vásárolt bengáli mellett. Tehát az a téveszme, hogy ha nem lennének macska tenyészetek, akkor nem lenne ennyi kóbor macska az utcákon, teljességgel alaptalan.

És végül az egyik személyes kedvenc témám: “a végletekig hajtjuk a nőstényeket és amikor már nem tud többet szülni mert öreg vagy beteg, eldobjuk magunktól”.

Kezdjük egyből az elején, a “végletekig hajtott nöstényekkel”. Az alapvető állatvédelmi törvényeken túl minket a macska egyesületek nemzetközi rendeletei is kötnek, ami konkrétan kizárja azt hogy mi megfelelö pihenő idö nélkül folyamatosan “hajtsuk” a nőstényeket. 2 éven belül legfeljebb 3-szor szülhet egy nőstény cica a szabályok szerint. A valóság viszont az (nálam legalábbis így van), hogy 2 éven belül legjobb esetben is maximum 2 alom jön össze egy nősténytől. Vagy azért mert az adott nösténynek nagyjából 1 év a saját pihenö ideje, értsd ezt úgy hogy ezidő alatt egyáltalán nem tüzel újra, vagy azért mert egy tényésztben nem csak egy nősténnyel dolgozunk, így nálam például az sem ritka, hogy egy-egy nöstény akár 2-3 évig pihen. Tehát ez a félelem, hogy egy tenyészetben a nőstények “nyakra főre” szülnek ha kell ha nem, alaptalan. Nincs így.

Az pedig, hogy “amikor már nem tudunk több pénzt kihúzni egy cicából, eldobjuk őket” az sem így van. A legtöbb esetben valóban ivartalanításra kerül az adott cica a saját érdekében és kedvencnek egy új gazdihoz kerül, két okból is. Az első oka -a józan paraszti ésszel való felismerésen felül- szintén az állatvédelmi törvényekben keresendő, ahol világossá teszik, hogy állatonként egy meghatározott négyzetméternyi területet vagyunk kötelesek biztosítani a szabad mozgásra, ami lehetetlen lenne ha minden cicát megtartanánk, akivel valaha dolgoztunk. Ha így tennénk, előbb utóbb annyi cica nyüzsögne egy helyen ami már valóban araszol az állatkínzáshoz. Ez sem az állatoknak nem lenne jó, sem annak akinek gondoskodnia kell nem csak a tenyészetről, hanem minden egyes cicáról egyenként.

A másik oka pedig, hogy bármennyire is szeretnénk az összes szívünkhöz közel álló, gyönyörü cicát megtartani az az, hogy egy ilyen tenyészet néha igen hangos és mozgalmas, új cicák jönnek, a gazdira találtak pedig mennek, mindig alkalmazkodni kell az újdonságokhoz és egy idősebb cicának ez már sokszor kimerítő feladat. Nem egyszer láttam már az állataim szemében azt, hogy elfáradtak. Eljön az az idö amikor már csak a csendre vágynak és nyugodnának. Mert sok már nekik a tenyészet nyüzsgése. Még akkor is amikor már átestek az ivartalanításon és már kiállításokra sem kell járniuk. Ilyenkor sem eldobjuk őket, hanem nagyon körültekintően keresünk egy megbízható, felelős gazdit, akinél csak az az egy cica lesz a ház ura, ahol egész nap csak öt simogatják és nem “őrjöng” mellette 4-5 másik. Ezekkel a gazdikkal tartjuk egymással a kapcsolatot, hogy megbizonyosodjak róla, minden a legnagyobb rendben van a cicával. És énszerintem ez sokkal inkább közelebb áll a felelős állattartáshoz mint az, hogy a saját önzö érzelmi igényeink ki legyenek elégítve azzal, hogy nem engedjük el őket. Pontosan itt mutatkozik meg az, hogy a cica szükségleteit a magunké elé helyezzük, bármennyire is fájdalmas legyen az elválás. Persze vannak ritka kivételek, amikor egy-egy cica mégis a tenyészetben öregszik meg a gazdija mellett, én általában akkor döntök így ha az adott cicának egyéni igényei vannak, vagy annyira szoros kettőnk között a kapcsolat, hogy mindkettőnk számára az a jobbik megoldás ha marad.

Az, hogy van e létjogosultsága egy macska tenyészetnek azt nem tudom megítélni, de azt ki merem jelenteni, hogy nem vagyunk gonosz, rossz emberek, nem célunk a rombolás és a károkozás. A jót és a szépet képviseljük, ezekben a csodálatos lényekben teljesedünk ki, a mi lelkünk így szabad igazán, hogy azzal tölthetjük az életünket, amit szeretünk, amiben a legjobb oldalunkat hozhatjuk előtérbe. Ezt kívánom mindenkinek. Merjétek megélni az álmaitokat és ne ítélkezzetek mások felett.